Három kópé [antikvár]

Előszó Rudyard Kipling élete derekán megérte azt, amit nagy honfitársai közül egynéhánnyal holtuk után cselekedett meg a kiszámíthatatlan irodalmi végzet: tudtán és szándékán kívül ifjúsági író lett belőle, mint De Foé-ból, mint Swiftből. Az ő esete is azt bizonyítja, hogy az a legtökéletesebb „ifjúsági olvasmány", aminek írása közben semmi pedagógiai és egyéb megkötöttség nem feszélyezte az írót; művészete szabadon szárnyalt, felvitte olyan magaslatokra, ahová a legműveltebb olvasónak is fel kell emelkednie utána: s ezeken a magaslatokon olyan tiszta a levegő, hogy a gyermek, az ifjú is jól érzi magát. A Dzsungel könyve gyermekkönyvvé lett, bár époly kevéssé íródott gyermekek számára, mint Robinson vagy Gulliver. És ifjúsági könyvvé lett hazájában s azzá lesz kétségtelenül nálunk is a Három kópé, a Stalky & Co. Ez a könyv olyanformán vegyíti a kellemeset a hasznossal, a szórakoztatót a tanulságossal, hogy diákolvasói igen kellemesen szórakozhatnak rajta, a „nagyok" pedig igen hasznos tanulságokat meríthetnek belőle. Olyan ember írta, akinek csodálatos megfigyelőképessége már a Westward Ho-kollégiumban is kifogástalanul működhetett s akinek nem kellett sem a fantázia, sem az öreges elérzékenyedés pápaszemét felraknia, mikor élete fő gondolatának szemszögéből végig akart nézni vidám diákkorának csíny tevésein, nevelőinek és tanítóinak erényein és hibáin. Mert Rudyard Kipling — ezt csak a „nagyoknak", a pedagógusoknak mondom — ebben a könyvében is az angol világbirodalom végeredményében békét és kultúrát terjesztő eszméjének katonája. E végső cél szempontjából kell megértenünk őt, ha az iskola legfőbb feladatának azt tekinti, hogy jó gyarmati tiszteket neveljen. Ebből a könyvből megtanulhatjuk, hogy a jó gyarmati tisztet, aki benszülöttek lázadásaival vagy titkos ravaszságával szemben feltalálja magát, kockáztatja saját életét, kíméli a másokét, viseli a tettei felelősségét és nem keresi a dicső- 5