Bővebb ismertető
ajnalon innen, estén túl, éppen egy macskaugrás-nyira Nekeresdtől, hét országa volt Kótyonfitty királynak. Nevenincs az egyik, Találdki a másik, Sosevolt a többi. Hét országban hetven kertje, hetven kertjében hétszáz almafája, hétszáz almafán egy almája.
No, de erre vigyázott is ám, mint a szeme világára. Minden reggel, este meg-megnézegette, selyemkeszkenővel megtörölgette, még a lágyan fúvó széltől is féltette. Mikor egyszer egy legyecskét látott rajta, olyan keserves sírásra fakadt, hogy három lyukas teknőt telesírt köny-nyeivel. Nem is nyugodott addig szegény feje, míg az udvari vadászok agyon nem nyilazták a kis legyecskét.
— Mindenki így járjon, ki rátátja száját, jó lesz megbecsülni a király almáját! — mind a hét országban ezt a szigorú parancsot doboltatta ki a dobosgémekkel Kótyonfitty király.
Udvari népének, tenger cselédjének pedig azt parancsolta meg, hogy mindig cigánykereket vessenek, valahányszor az almafa mellett elmennek. Fő-fő miniszterei hányták is a bukfencet, pléhnyakú tábornokai állták is a tótágast, csak egy kis apród vágta földhöz a süvegét:
— Tisztelem, becsülöm a király hatalmát, de már én mégis csak megeszem az almát!
Perecnek hívták ezt a kis apródot. Termete mint a sudár jegenye, az esze villám, sólyom a szeme. Esteli harmatra kilopódzott az almafához, hajnali harmatra visszalopódzott, de hiába járt kint, nem vásott a foga a király almájára. Olyan magasan volt, el nem érte, akárhogy is ágaskodott utána. Lógott is az orra bosszúságában, hogy majd a térdét verte, de aztán gondolt egy okosat.