Hopsz és társa [antikvár]

Részlet a könyvből: Az éjszaka lassan szertefoszlott, mint a széthulló, fekete fátyol, az ég világosodott és a csillagok elsápadtak. Ebben a pompázó, csodákkal teli, hajnali órában a nyúlfiókák a mezőn játszadoztak, közel az erdő széléhez. Tomboltak, örültek, de - gyermeki tudatuk mélyén - valami azt súgta: sohasem lehet tudni, mi történik a következő pillanatban. Ezért hát jó, ha közel van az erdő, melynek sűrűjében egyetlen ugrással el lehet tűnni. - Hol vannak a testvérkéim? - kérdezte váratlanul a kis nyuszi. A bozótban ücsörgött anyja mellett, pompás páfránylegyezők alatt. Aprócska volt, akár az erdei föld maroknyi göröngye. Gyapjúgombolyaghoz hasonlított. Leheletszerű, csepp kis jószág. Ködszürke bundája akár az érkező hajnal első halovány, sápadt fénye. Lágy csillag fehérlett homlokán, a gyermekkor ártatlan, édes jele.