Időfutár 3. [antikvár]

[1] Találkozás Mozarttal A Lujza utcában egy pillanatra megállt az idő. Tibire várt, és nem múlt. Tibi törökülésben a szoba közepén ült a szőnyegen kezében Hanna naplójával. Az ajka mozgott, de nem adott ki hangot. Minden jelen levő szempár, ösz-szesen négy, köztük egy daleké, Tibire szegeződött, aki feszülten bámulta a kezében tartott naplót. Nem ez lett volna az első eset, hogy kapásból nem tud megbirkózni egy szöveggel, így a szobában lévő fiúk és Zsófi Szegeden a monitor előtt, reménykedve vártak. De elviselhetetlenül hosszúra nyúlt a csend. - És? - kérdezte végül Zsófi, és olyan közel hajolt a kamerához, hogy az arca teljesen kitöltötte a monitort. - Mit és? Itt van vége - motyogta zavartan Tibi. Bulcsú odalépett hozzá és kikapta a kezéből Hanna naplóját. - Maradt még egy csomó oldal! Lapozzunk előre! De hiába pörgette végig a naplót. Nem volt több bejegyzés. Csak üres lapok. A csend most olyan súllyal nehezedett rájuk, hogy alig kaptak levegőt. Tibi úgy érezte, menten megfiillad a gombóctól a torkában, és Bulcsú endori receptorai is jelezték, hogy vészesen fogy az oxigén. Ervin meg csak hevert a Vali néni öreg foteljában, mint valami rongybaba, és még csak nem is lélegzett. Aztán Szabi belerikoltott a csendbe.