Igaz történetek az állatok világából [antikvár]

KACOR.Az állat szíve olyan tiszta, mint a gyermeké. Aki ismeri az állatot és szeretettel foglalkozik vele, csak belenéz a szemébe és minden gondolatát kiolvassa onnét.Mert az állat éppen úgy gondolkozik, érez, szomorkodik, mint maga az ember.Hogy milyen mély és mennyire finom az állat szívének a szeretete s hogy igenis, az állat meg tud halni azért, akit szeret, elmondom a Kacor, a kis cica könnyes, szomorú történetét, amely olyan bús, mint amilyen bús lehet egy magárahagyott szív, amely azt hiszi, hogy nem szeretik.Kacor története itt kezdődött ebben a nagy városban, ahol kőből van minden, a ház, az utca, a föld s a sok kőtől kővé hidegül még az embernek szíve is.Kacor beteg volt, a fogai jöttek s a gazdája kidobta, mert nem volt lelke.A kidobott Kacor ment, ment. Meghúzódott a fal mellett. Emberek jöttek, elkergették. Bement a kapu alá, házmesterné söprű-vel ütötte. Amerre csak ment, mindenhol üldözték, verték és nem volt maradása sehol.Alig élt még pár hónapot, de már megtudta, hogy az ember a leglelketlenebb teremtmény a földön. Rosszul alkotott gép, amelyből hiányoznak a legnemesebb gyöngyszemek: a részvét, a szánalom, a gyöngédség és a szeretet.Amikor Kacor erre rájött, testi kínjai eltörpültek lelki szenvedései mellett és nagyon, nagyon kívánta a halált.5