Imre két házassága [antikvár]

Részlet a könyvből:Nálunk a Tiszántúlon, ha korán leesik a hó, gyakran vannak decemberben derült, hideg éjszakák, mikor fehér a föld, és a hold álomszerű tompa fénye borong a táj fölött, s ritka ködöket hajt, szór szét a háztetők fölött a marós szél. Mikor vastag zúzmarát rak a nedves hideg a fák koronáira, a kerítésekre, a kintháló kutyák szőrére. Messzehangzóan üt a toronyóra, fényesebben ragyognak a csillagok a messzi sötét kékségben, s a úgy muzsikál az utcán haladó emberek csizmája alatt a fagyos hó, hogy meghallják a világos ablakok mögött üldögélő tanyázó emberek.Egy ilyen derült téli éjszakán születtem én. 1920. december tizenharmadikán éjfél után láttam meg szobánk halvány lámpafényes világosságát, de apám tizenkettedikét mondta be a községházán meg a papnak, mert anyám úgy félig-meddig hitt még a babonában, így szerencsétlen napnak tekintette tizenharmadikát...