Iskolai emlék-könyv [antikvár]

A magyar szó.Zsendülő lomb ezredéves tölgyön:Magyar ifjak, hallgassatok szómra,Ugy szeretném: tudna ajkam nyílniLángolóan lelkes riadóra!Szivben, észben, szóban és a tettbenHű magyarok legyetek ti folyton!Lelkesülve a magyar örömben,S osztakozva a magyar bún, gondon.S azt az áldott, zengő magyar nyelvetMely ott csengett már a bölcsődalbaSzeressétek, ápoljátok védve,Diadallal szálljon ajkról-ajkra!Azt a nyelvet, a mely oly lágy dalban,Mint a sóhaj, olvadó lehellet,De ha csattan vésznél szilajabban,Dörgésétől még a lég is reszket!Azt a nyelvet, melynek gazdag kincsétEsztelen, ki idegenre váltja,- Ki maga is gazdag, miért menneKoldusnak el idegen határba?Gyermekálmok tünde szép hónábólEmlékeztek még az első szóra?Magyar szó volt s magyar szó sir majd fölSírotoknál is búcsúztatóra!Legyetek hát hősei e szónak,S haljatok meg érte, ha kívánja,Honszerelem zengő szóba öntve:S a magyarnak sohasem lesz párja!