Isten vele Tanár Úr! [antikvár]

Részlet: "Ha az ember öregszik, (de nem beteges, természetesen) néha-néha elálmosodik és akikor az órák olyan lustán vonszolódnak, mint ahogy a lassú nyáj ballag a mezőkön. Chips is így érezte magát ezen az őszön, ahogy a napok egyre kurtultak és már olyan sötét volt, hogy meg kellett gyújtani a gázt a délutáni csengetés előtt. Mert Chips, mint az öreg tengerészkapitányok, még most is a mult jelzései szerint mérte az időt. Hát persze, hogy úgy mérte, hiszen Mrs. Wickettnél lakott, szemben az iskolával, az út túlsó felén. Már tíz évnél régebben lakott itt, mióta ő és háziasszonya inkább a brookfieldi időbeosztáshoz tartották magukat, mint a greenwichihez. - Mrs. Wickett - kiáltotta Chips szakadozott, magas hangján, amely még megőrizte régi erélyének emlékét, - legyen oly szíves hozzon egy csésze teát preparációs óra előtt. Ha az ember öregszik: szívesen elüldögél a tűz előtt, teáját iszogatja, hallgatja az iskolaharangokat, ahogy az ebédet jelzik, az ebédutáni csengetést, a preparációt és a kihunyó lámpák percét. Chips mindig ezután az utolsó csengetés után húzta fel az óráját, aztán odatette az ellenzőt a kandalló szája elé, kioltotta a gázt, fogta a detektívregényét és magával vitte hálószobájába."