Jóska meg a sóska [antikvár]

A JÁTÉKRONTÓ Május elseje volt, kora délután. Bárányfelhő sem látszott az égen, melegen sütött a nap, s az erdő fái, bokrai szinte láthatóan bontották ki utolsó rügyeiket, bimbóikat. Bent, a Nyíres erdejében egy tisztáson öt pionír és egy kisebb, olyan másodikos-forma fiúcska vitatkozott valamin. Az erdő széle felől idehallatszott a majálisozók vidám muzsikája, zsibongása. A tisztáson lévők azonban egyáltalán nem voltak ünnepi hangulatban. Veszekedtek. — Én ilyen május elsejét nem játszom! — tiltakozott a kicsi. — Hogyne, hogy megint megverjetek! A múltkor is, amikor forradalmat játszottunk, én voltam a ,,fehérek" . . . Most újra elvernétek, mi? Az egész onnan indult, hogy tegnap Vedres bácsi a Vasúti Műhelyekből eljött az iskolába, és elmesélte, hogyan ünnepelték május elsejét huszonöt évvel ezelőtt. . . Idejöttek volt ki a munkások, a Nyíresbe, s a király rendőrei megtámadták őket. A munkások azonban nem voltak ijedősek, többen is voltak a rendőröknél, úgyhogy ezek — szégyen a futás, de hasznos — eliszkoltak, volt amelyik a pisztolyát és gumibotját is eldobta a nagy sietségben. Ezt akarták most eljátszani, de a Balog Tibi öccse, Sanyika, semmiképpen sem akart „rendőrök" lenni, nem akarta megérteni, hogy az ilyen játékban a pionírok csakis munkások, kommunisták lehetnek. — Ha nem játszol — támadt az öccsére Tibi —, eredj innen! Puccpaszta! Menj haza! Te te játékrontó!