Judith [antikvár]

Ismertem egyszer egy nagyon különös kis leányt. Judithnak hívták. Balázs Juditnak. Ennek a kis leánynak a történetét fogom most elmondani. Megpróbálom összerakni a lelkét, az egyéniségét azokból az apró mozaik-darabokból, amelyeket alkalmam volt látni, megfigyelni. Az ő különös, sajátos, nem mindennapi egyéniségét, amely örökös surlódásban, összeütközésben állt a szürke, közönséges mindennapisággal, becsületes kis lelkének küzködéseit, amely mindig magában kereste a hibát, és amelyik olyan volt, mint a mimóza, a legkisebb, durva érintésre összehúzta szirmait. Juditot még piciny korában sem hivta senki Jucikának. Valahogy nem illett hozzá az ilyen dédelgető, kicsinyítő becenév, s talán még bölcsőbeli kis baba korában is úgy szólította az édes anyja: Judit.