Bővebb ismertető
Az író levele Katalinhoz.
Kis-Baczon, 1895 augusztus havában
Ön megengedte nékem, édes Katalin, hogy megírjam küzdelmes életének történetét s azóta nincs nyugodalmam: bármerre járjak, fekete fellegként fölöttem borong a bús történet, im, elkisért a szülei hajlékba is. Sétálván föl s alá nagyapó udvarán, meg-megszólít nagyapó: téged valami bánt, fiam. Nagy bánat lehet. Mondd el, ha valami nyomja szívedet, hátha segíthetek...
Drága jó nagyapó! Nyolcvan esztendő terhe meggörnyedt vállain s még most is segíteni akar rajtam, ki erőm, munkakedvem teljességében vagyok! Ha lelkem nem is önnel foglalkoznék ilyenkor, édes Katalin, önkéntelen ön jutna eszembe, aki egy fél életet áldozott fel másokért, feláldozván ezzel a szép ifjuságát, s aki, látom, előre látom, a nagyapó korában is csak segíteni sé mindig segíteni akar másokon. Magán saját magán - soha. A gyermekeknek, az anya nélkül maradt testvéreknek anya helyett - anya. Mindig ők az elsők, ön az utolsó. A legutolsó. Övék a legjobb, a legízesebb falat, önnek is marad, ha - marad.