Bővebb ismertető
Az iró levele Katalinhoz.
Kis-Baczon, 1895. augusztus havában.
Ön megengedte nékem, édes Katalin, hogy megírjam küzdelmes életének történetét s azóta nincs nyugodalmam: bármerre járjak, fekete fellegként fölöttem borong a bús történet, im, elkisért a szülei hajlékba is. Sétálván föl s alá nagyapó udvarán, meg-megszólit nagyapó: téged valami bánt, fiam. Nagy bánatod lehet. Mondd el, ha valami nyomja szívedet, hátha segíthetek . . .
Drága jó nagyapó! Nyolczvan esztendő terhe meggörnyedt vállain s még most is segíteni akar rajtam, ki erőm, munkakedvem teljességében vagyok! Ha lelkem nem is önnel foglalkoznék ilyenkor, édes Katalin, önkéntelen ön jutna eszembe, aki egy fél életet áldozott fel másokért, feláldozván ezzel szép ifjúságát, aki, látom, előre látom, a nagyapó korában is csak segítem és mindig segíteni akar másokon. Magán, saját magán - soha.