Két leány élete I-II. [antikvár]

Részlet:Tizennyolc éves voltam, mikor a tanítónőképzőt elvégeztem, vizsgálataimat sikeresen letettem, s a diplomával kezemben mosolyogva, tele reménységgel, vidáman és várakozással eltelve néztem a világba. Nem akartam tanítónő lenni... Valahogy úgy fáztam attól a gondolattól. Édes anyám meg attól félt, hogy, Isten tudja, hova, merre neveznének ki, s akkor egyedül kellene elmennem, mert ő nem jöhetett volna velem Feri bácsi miatt. Feri bácsi a nagybátyám volt, édes anyám testvére. Az ő házában laktunk és anyám vezette a háztartást. Nem voltunk gazdagok. Édes anyámnak épen csak szerény özvegyi nyugdíja volt meg, Feri bácsi meg tisztviselő volt a városnál... De azért, ha szerényen is, de jó módban éltünk, soha semmiben nem szenvedtünk szükséget, sőt néha telt egy-egy kis mulatságra is. Én mindig vidám, mindig jókedvű voltam. Valahogy úgy képzeltem, úgy éreztem, mintha nálunk mindig sütött volna a nap. Ha most visszaemlékezem arra az időre, - mert rég: húsz év előtt történt dolgokról beszélek, - alig tudom elhinni, hogy csakugyan én voltam-e akkor az a gondtalan, vidám gyermek?...