Kiderülnek a titkok [antikvár]

AZ UTOLSÓ UTCA GYEREKEI Ma már itt nem csörgedezik patak. Utca is volt ez, meg nem is. Valami olyan felemás-féle. Jobbra ház ház mellöít áll, kis ablalkaik a városra néznek, az utca meg valahogy alacsony, földbe süppedt. A bal oldalon kis patak folydogál, lustán és morcos kedvvel, amilyen lomhán a 'kövér, jólelkű siarki pék mozog, amikor Zare felveri bóbiskolásából, és fel 'kell emelnie fejét a pultról, hogy kiszolgálja a vevőt. A feje meg- kopasz és kerek, pontosan olyan, mint a kerek fehér kenyereké, szinte összekeveredik a pult kenyereivel, úgyhogy valamilyen hebehurgya gyerek el is nézhetné, azt hihetné, hogy kenyér, és megnyomkodná: friss-e. Azt mondják, hogy ilyesmi meg is történt egyszer, s utána Pero bácsi, a pékmester, egész nap zsörtölődött, és miinden vevőjének arról mesélt keserűen, hogy ez a mai fiatalság mennyire rossziabb, mint amilyen az ő idejében volt. Szóval egész éven át olyan volt a mi patakunk, mint Pero bácsi, jólelkű és álmatag, csak a tavaszi esők jöttekor vált valamivel élénkebbé, mint ahogy Pero bácsit, a péket is elöntötte néha a méreg. A sekély patakon — amelynek fenökót könnyen láthattuk, ' különösen nyáron, — kőről kőre ugrálva jutottunk át. Sokszor mindenre inkább hasonlított, mint a tiszta patakokra. 23