Kisbaconi fenyőfák [antikvár]

Részlet a könyvből: A fenyőfák Ott vannak a hegyeken. Néha leszállanak a völgyekbe is: Erdély fenyőkatonái. Évszázadok óta sorakoznak fekete rendekbe, feszes "vigyázz!" állásba és nézik nappal a felhőket, éjjel a csillagokat. Várják a parancsot, amely felülről jön. A parancs pedig örökké egy: - Vigyázzatok! A fenyőfák vigyáznak. A fenyőfák őrsége ezer éves és még sok ezer évig fog tartani. A fenyőfák alatt pedig emberek élnek, akik évszázadokon át összeforrottak a fenyőfákkal. A fenyő-emberek sorsa egy a fenyőfák sorsával. Őrködnek és vigyáznak. Felülről kapják a parancsot és mélyen megkapaszkodnak az erdélyi földben. Ha durva sebet ejt rajtuk oktalan ellenség fejszéje, - örök hűségben zöldelő koronájuk el nem sárgul, hanem kibuzog a seben a gyógyítóillatú, simító, hegesztő balzsam: a gyanta. A fenyő-embereket nehéz ledönteni. Csak a történelem szekere düböröghet át rajtuk. Az öreg Hargita fenyő-katonái messze vidékekre elsokasodtak. Ott sötétlenek a Maros, a Szamos, a Küküllők, az Ompoly, a Kőrösök völgyét szegélyező hegyeken és sok helyütt lesétáltak már a völgyekbe is, őrködni egy-egy régi udvarházra, sírkertre. Néhol hontalanul, magányosan állanak, máshol egészen kis csoportokban állják az őrséget.