Klára testvér [antikvár]

Részlet a könyvből: A tavaszi nap aranyruhába öltöztette a kertet. A fák ágain apró, zöld rügyek pattantak ki simogatására. A kert végében egy hatalmas jegenyefa legtetején vidám dalolásba fogott egy kismadár. Harsány hangon bíztatta a fákat, bokrokat, hogy ne késsenek el a tavaszi ünnepségről. Az oszlopos verandán fekvőszék állott s takarókba burkolva aludt egy kisleány. Aranyszőke haja apró csigákban esett előre fehér homlokára. Arcocskája sápadt volt, ajka vértelen. Erőtlen keze fáradtan feküdt a prémes takarón. A kismadár ide-oda pislogott a jegenyefa tetejéről s mert érdekelte a mozdulatlanul fekvő beteg, leszállt a közelébe: a verandára kúszó vadszőlő száraz indájára telepedett és onnan harsogta vidám dalát. A beteg fáradtan felnyitotta a szemét. Két sötétkék csillag nézte csodálkozva a teletorokkal daloló kis énekest. Vigyázva kinyújtotta vézna kis kezét és megérintette a mellette álló széket. A szék üres volt, senki sem ült rajta. Egészen elszomorodva húnyta le ismét kék szemét. A verandára nyíló ajtó halkan kitárult. Nyílásában aprócska, kövér, bőszoknyás parasztnéni jelent meg. - Akar valamit, virágom? - kérdezte reszelős hangon. - Csendesen, elröpül! - súgta rémülten a kisleány. Az öreg asszony követte ijedt tekintetének irányát. Megpillantotta a vadszőlőindán himbálódzó kis énekest. - Nem röpül az el éntőlem - mondta vigasztalóan, de már jóval halkabb hangon.