Kormos Biri [antikvár]

Részlet: Épen delet harangoztak. Mintha galambok lettek volna, libegtek a mélyen zengő, ünnepies hangok a nyáriasan forró levegőben. Virágillat áradt be az iskola kitárt ablakain és néhány eltévedt méh döngicsélt az álmosan ügyelő lányok feje felett. A tanító úr épen magyarázott. Történelmi óra volt. II. Lajosról, a szerencsétlen magyar királyról és a mohácsi vészről beszélt. Szép, mély hangja volt Timár tanító úrnak és érdekesen is tudott beszélni, de - talán a nagy hőség tette - ma mégse tudta lekötni előadásával a leányok figyelmét. Fáradtak is voltak; hiszen már dél van, haza kellene menni és a történelmet sem találták a legkellemesebb tantárgynak. Az a sok név, az a sok évszám! Kormos Biri meglökte szomszédját. - Jaj, de unalmas! - súgta és gyorsan szája elé kapta kezét, hogy eltakarja ásítását. Kormos Biri különben semmiféle tantárgyat se szeretett. Ha rajta áll, sohase teszi be lábát az iskolába. Erdő, mező, rét százszorta kedvesebb szívének és ha vad futkosásában nekieresztheti daloló hangját, nincs nála boldogabb a világon. Apja a görbehátú kis szabó, aki reggeltől estig öltögeti csillogó tűjét a puha szövetekbe, örökösen szidta és panaszkodott...