Krisztián, a hegedűs [antikvár]

Részlet: Mikor a hó elolvad és zöldülni kezdenek a lombos erdők, akkor érnek haza hosszú útjukról a gólyák. Messze, Afrikában voltak, ittak a Nílus vizéből és a piramisok tetején pihentek meg. Azt mondják a szicíliaiak s a miserobeliek, hogy minden évben pontosan meghatározott időben jönnek csapatostul a gólyák a tengeren át, hogy leszálljanak a hegyekre pihenésül, - olyan sokan vannak, hogy egészen fehér tőlük a lejtő. Hirtelen újra felrepülnek s megindulnak észak felé az Alpokon át. Innen már egyre több csapatra oszlik a sereg s mindegyik csapat tudja, merre visz az út hazafelé. Nem éppen a legkisebb csapat az, amelyik Dánia felé repül. minden gólya ismeri a tengeröblöt, amerre szállania kell, ismeri a hazai erdőket és az udvarházat, melynek cikk-cakkos tetején áll a fehér kémény s rajta várja őt a régi fészek. Csodálatos, titokzatos madarak! A ti hátatokon lovagolva érkezik a tavasz tündére s az erdők zöldebbek lesznek, a fű sűrűbb, a levegő melegebb...