Lara válaszúton [antikvár]

I. Lara megmenti Ollit Lara megkönnyebbülve ugrott ki az iskolabuszból, és úgy loholta végig az utolsó 400 métert hazáig, mintha valaki üldözné. Sietve rontott be a bejáratként is szolgáló konyhaajtón, mely nem volt kulcsra zárva, iskolatáskáját a durván faragott padra hajította és átkiabált édesanyjának az öreg parasztház túlsó végébe: - Szia, anya, megjöttem! Ebéd előtt még kinézek kicsit az istállóba! Mielőtt édesanyja tiltakozhatott volna, Lara már el is tűnt. Átrohant a Pappelhofon, a tiszteletet parancsoló fák között, a hat régi parasztházat - melyek egyikében Lara lakott szüleivel -, az istállókat és csűröket hatalmas, zúgó jegenyefák vették körbe. Ezek úgy emelkedtek a jórészt felújításra szoruló épületek közül a magasba, mintha ők volnának a biotanya állatainak és majd 40 lakójának védelmezői. Az óriási fák levelei halkan susogtak a szélben. Larára ismét rátört az a hihetetlenül megnyugtató érzés, amit olyankor érez, mikor tekintete elveszik a fák levelei között átragyogó, szinte szédítő napfényben. Ma viszont nem felfelé nézett. Teljesen kifulladt, mire elérte az istállót és négyéves kancája, Janine bokszát. - Végre - suttogta lova fülébe, átölelte és egy puszit nyomott puha, bársonyos nyakára. Pillanatok alatt felnyergelte barna lovát és nem sokkal később a 12 éves 5