Macska tolvaj [antikvár]

Llső fejezet A tető szélén hasaltam, ugrásra készen. Gyerünk már, apa, hol vagy? Kizárt, hogy eddig tartson, míg meggyőződik róla, hogy üres-e a szoba. Hirtelen egy kéz ragadta meg a vállamat, mire felpattantam. Az utolsó pillanatban valahogy sikerült erőt vennem magamon, nehogy lezuhanjak a háromemeletes házról. Csodálkozva meredtem apára. Hogy tudott ilyen csendben mögém osonni? Egy lépését sem hallottam, még csak meg sem nyikordultak a cserepek. Apa fogta magát, és átlendült a tető pereme fölött, majd lehuppant az alatta nyújtózó, második emeleti erkélyre. Végre eljött a pillanat, amire vártam. Mélyet sóhajtottam, és átmásztam a csatornán. Ujjaimmal a tetőbe kapaszkodtam, miközben kilenc és fél méter magasan himbálóztam a föld fölött. Szétáradt bennem az adrenalin; meglendítettem a lábam, és miután átsuhantam a levegőn, mellette landoltam, behajlított térddel. Megdörzsöltem a karom és kinyújtóztattam az ujjaim.