Marcelino [antikvár]

Részlet: "Igen régen, vagy száz évvel ezelőtt három ferences szerzetes érkezett a vidékre. A spanyolországi falucska elöljáróját arra kérték, engedje meg, hogy letelepedhessenek abban a rozzant, öreg épületben, amely vagy két mérföldnyire van a helységtől. Az elöljáró istenfélő ember volt, és megadta az engedélyt. A barátok áldva jótevőjüket, a már jól ismert épület felé vették útjukat. Azon gondolkodtak, hogyan készítsenek majd éjjeli szállást maguknak. Az épület magányos tanya volt valamikor, ahol 1800 körül a francia támadások elől menekülők találtak rejtekhelyet. Innen védték, őrizték a falut a betolakodók támadásaitól, fosztogatásaitól. A három ferences közül az egyik nagyon ügyes és tehetséges fiatalember volt. Az omladozó épület közelében szanaszét nagy kövek hevertek, s úgy látta, hogy azok nagyon jól felhasználhatók lesznek majd az új építkezéshez. Gerendáknak való fák is voltak a környéken. Nem messze patak csörgedezett, szinte ígérgetve, hogy a szegény ferencesek nem maradnak szomjan. A nap már-már végleg lehajtotta fejét a látóhatár szélén, de az ügyes barát elhatározta: azonnal munkához látnak."