Menő csajok klubja [antikvár]

Előhan9 Mielőtt Bea, Neerja és én mindent megkaptunk a gimi-ben, amire csak vágytunk - az elismerést, a bulit, a hírnevet meg a szuperhelyes srácokat másból sem állt az életünk, mint örökös tanulásból. Megállás nélkül forgott a mókuskerék: jegyzeteltünk, magoltunk, feszültünk a dolgozatok miatt, leckét írtunk, hétfőnként pedig kezdődött az egész elölről. Ez amúgy tizedikes korunkig annyira nem is zavart minket. De akkor hirtelen ránk tört, hogy van-e így értelme ennek az egésznek. Három évünk volt hátra az érettségiig - no meg a felvételiig -, és úgy éreztük, soha az életben nem fogunk tudni kitörni ebből a taposómalomból. Hirtelen elegünk lett a sok hülyeségből, a tesiórákból, a kötelező iskolagyűlésekből meg abból, hogy a többiek másról sem beszélnek, csak arról, milyen király volt a buli - amiből persze mi folyton kimaradtunk. Lehet, hogy naivak voltunk, de azt reméltük, ha felvesznek bennünket valamelyik jó nevű, patinás egyetemre, már elértük a célunkat. Ódon könyvtárakról, borostyánnal befuttatott falakról, kandallós kollégiumi szobákról álmodoztunk, meg srácokról, akik nemcsak helyesek, de okosak, kedvesek, és lehetőleg britek is.