Mesék a Teljességhez [antikvár]

palotában állt a bál. ¦ No, nem volt fényes a bálterem, nem keringtek táncoló párok, és nem szólt jL—J muzsika sem - csak így szokás mondani, ha nagy a felfordulás. Márpedig / g a király és a királyné soha még ilyen ziláltan nem néztek össze az éjszaka ^r ^^ közepén, mint most. Lámpát gyújtottak a királyi hálóteremben, s ha kering- nek, hát csak azért, hogy ki-ki megtalálja köntösét, pongyoláját, muzsika helyett pedig keserves sírást visszhangoztak a falak. A királylány sírt. A kis királylány. Egészen apró volt még: újszülött. Amilyen boldog volt a királyi pár, hogy megszületett, olyan bánatos lett attól, hogy ennyit sír. Vajon mi baja lehet? Mindketten a baldachinos ágy felé pillantottak. Kérdés, szomorúság, aggodalom tükröződött a szemükben. - Mi baja lehet? - mondta ki a királyné hangosan is, és az ágyacskához lépett. - Bárcsak tudnám, édes feleségem! - felelte a király, mert érezte, most valami vigasztalót kell mondania. Vagy ha vigasztalót nem tud, legalább valami okosat kellene kérdeznie, hogy a királyné is érezze, nincs egyedül az aggodalommal. - Talán a kis hasa fáj? - Nem hiszem, drága uram, nem hiszem - ismételgette a királyné, miközben kiemelte a csöppséget az ágyból. - Nemrég evett, nem túl sokat, de nem is keveset. A pelenkája is tiszta, magam cseréltem. Mégis a szelek bántanák? - kérdezte mintegy magától is, és közben magasba emelte a kislányt, hogy fenséges orrát a fenséges popsihoz emelje. Hiába, no, a kis királylányok éppen olyan kisbabák, mint azok, akiknek nincs baldachinos kiságyuk. Ahogy a királyné újra magához ölelte, melegnek érezte a kicsi testet, és riadtan kérdezte: - Csak nem lázas? Drága uram, hívasd az ország legjobb doktorait! Vagy ne is hívasd, magad szaladj értük: költsd föl, amelyik alszik, csípd fülön, amelyik mulat, tartsanak konzíliumot! - Ám ahogy csókot lehelt a kislány homlokára, rájött, hogy riadalma alaptalan volt. - Nem is forró a homloka. Akkor biztosan nem lázas - Talán a foga jön? - kérdezett újra a király, hogy elterelje a királyné figyelmét tévedéséről. - Ugyan már, drága király uram, kicsi még ahhoz ez a lányka! - Szóval nem éhes, nem fáj a hasa, tiszta a pelenkája is, nem lázas, és természetesen nem jön még a foga sem Csak nem szenved valamiben hiányt? - nézett a pompás ágyacskára. - Vajon mi kell még a teljességhez? - mélázott a király, ám az utolsó szavakra a kisdedet ringató királyné is felkapta a fejét. - A teljesség! Hát ez az! Hogy nem jutott korábban eszünkbe! Édes uram, fején találtad a szöget! - örvendezett a királyné. A király igyekezett úgy nézni, mint aki éppen fején találta a szöget, ám látszott, valójában nemigen érti a királyné hirtelen támadt örömét. - A Teljesség könyve lesz a gyógyír! - ujjongott a királyné. - A Teljesség könyve? - kérdezett vissza a király, és még mindig nem tudta, miről van szó. - Az bizony, A Teljesség könyve! Hiszen az én drága nagymamám százszor is a lelkemre kötötte annak idején, hogy síró kisbabának a Teljesség tizenkét meséjét kell elmondani, hogy szép legyen az álma. A mi csöppségünk még egyet sem hallott! Irány a könyvtár, keressük meg azt a könyvet! Édesem, lángelme vagy!