Mi huszonketten... [antikvár]

Halló Fiúk és Férfiak! Édes messzeségből száll a mult. Tavasz és nyáridő pipitéreP, emlékek raja tarkáilik rajta. Kizeng belőle a kettőstornyú templom harangszava. Meg az iskolai csengő, amelyet konok kézzel ráz tízperces szünet után Plutarchos^, a kopasz pedellus Sármányszárny erejével hallik ki Ritter tanár úr hangja: pöttömök, lesz csend, vagy nem lesz csendl Nem volt csend. Hisz enyhe múltba boldogult Ritter tanár úr nagyothalló volt, szegény és mindig megdicsérte azt, aki Ciceró"^ vádbeszédét a cretai kormányzó ellen folyékonyan tudta elmondani. Nem volt baj, ha a dörgedelmes latin remeket: Arany János „Szondy két apródja" című messzikönnyes balladája alakjában recitáltuk^, az volt a fontos, hogy a felszólított diáknak mozogjon a szája, szakadatlan, akár a húsvéti kereplő, vidám templomgyerek két keze között. Ritter tanár úr Cicerót hallotta, óh, mert a süket fül áldott fantáziájú Halló Fiúk és Férfiaki Öltözködjünk. Rövid nadrág, ezernyi apró holmival teletömött kiskabát és vihartálló pepita sapka. Messzi megyünk. A béke-évek ajka peremére. Látni fogjuk a kúnsági éghajlás szélén tünedező hajó-