Mi, huszonketten.../Copperfield Dávid/Selmeci diákok/Gimnázisták [antikvár]

Halló Fiúi és Férfiak! Édes messzeségből száll a múlt. Tavasz és nyáridő pipitérei, emlékek raja tarkállik rajta. Kizeng belőle a kettőstornyu templom harangszava. Meg az iskolai csengő, amelyet konok kézzel ráz tízperces szünet után Plutarchos, a kopasz pedellus... Sármányszárny erejével hallik ki Ritter tanár ur hangja: pöttömök, lesz csend vagy nem lesz csend! Nem volt csend. Hisz enyhe múltba boldogult Ritter tanár ur nagyothalló volt szegény és mindig megdicsérte azt, akit Ciceró vádbeszédét a cretai kormányzó ellen folyékonyan tudta elmondani. Nem volt baj, ha a dörgedelmes latin remeket Arany János „Szondy két apródja cimű messzikönnyes balladája alakjában recitáltuk, az volt a fontos, hogy a felszólított diáknak mozogjon a szája. Halló Fiuk és Férfiak! Öltözködjünk. Rövid nadrág ezernyi apró holmival teletömött kiskabát és vihartálló pepita sapka. Messzi megyünk. A békeévek ajka peremére. Visszarévedő szemünk átlát szomorúságba tűnt évek félgyászos fátyolán, a fátyol félrelibben és felelevenül egy letűnt világ. Letűnt világ, huszonkét diák-szélmolnárral, a régi város gimnazistáival, háttérben az öreg szélmalom, amelyet csatába-halt Duda István hires szélmolnár ur hagyott ránk örökül...