Mikor a köd eloszlik [antikvár]

Részlet a tartalomból: "-Szolgáljuk ki az öregeket- gúnyolódott Mrs. Carteret. -De persze, te már unod, hogy ilyen soká halok meg. Gita egy grimaszt vágott az ágy felé, amelyet nehéz függönyök takarták el, de azért udvariasan felelt: -Örülök, hogy itt vagyok, nagyanyám és ha rajtam lesz a meghalás sora, én sem fogom engedni, hogy siettessenek. Üde és csengő hangja szaggatottan szakadt föl belőle, még itt a betegszobában sem igyekezett tompítani azt. Az öreg hölgy összeráncolta homlokát. -Én sose voltam elragadtatva az anyádtól, de azt az egyet meg kell adni, hogy lágy és zengő hangja volt és ez egy nőnél kitűnő tulajdonság. Miért nem vett a tiéd őróla mintát? És te különben is mindent megteszel, ami tőled telik, hogy kiforgasd és tönkretedd a Carteret-szépségét avval, hogy mindig fiút akarsz játszani. A Carteret asszonyoknak mind dús, barna hajuk volt, de legalább nőiesek voltak. Máskülönben sohasem csúsztak volna lábaik előtt a férfiak, annyi nemzedéken keresztül..."