kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Áprily Lajos - Mondd csak, apu! [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/457/5077457.jpg "Áprily Lajos - Mondd csak, apu! [antikvár]")
Mondd csak, apu! [antikvár]
Áprily Lajos, Arkagyij Gajdar, Beney Zsuzsa, Benjámin László, Csanádi Imre, Devecseri Gábor, Ela Peroci, Fekete István, Gyurkovics Tibor, Hans Fallada, Hárs László, Horgas Béla, Ingrid Sjöstrand, Janikovszky Éva, Jevgenyij Csarusin, Juhász Ferenc, Kányádi Sándor, Kassák Lajos, Katkó István, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Lázár Ervin, Lev Tolsztoj, Mándy Stefánia, Maurice Caréme, Mészöly Miklós, Mezei András, Mihail Prisvin, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy István, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Osvát Erzsébet, Ozsvald Árpád, Petrolay Margit, Rákos Sándor, Romain Rolland, Rónay György, Sebők Éva, Simai Mihály, Szabó Lőrinc, Szabó Magda, Szász Imre, Székely Magda, Tarbay Ede, Theodor Fontane, Tordon Ákos, Török Sándor, Ursula Wölfel, Veress Miklós, Vitalij Bianki, Weöres Sándor, Zelk Zoltán
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
880 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Mondd csak, apu! [antikvár]
Szerző:
Áprily Lajos
,
Arkagyij Gajdar
,
Beney Zsuzsa
,
Benjámin László
,
Csanádi Imre
,
Devecseri Gábor
,
Ela Peroci
,
Fekete István
,
Gyurkovics Tibor
,
Hans Fallada
,
Hárs László
,
Horgas Béla
,
Ingrid Sjöstrand
,
Janikovszky Éva
,
Jevgenyij Csarusin
,
Juhász Ferenc
,
Kányádi Sándor
,
Kassák Lajos
,
Katkó István
,
Kiss Benedek
,
Kiss Dénes
,
Kormos István
,
Kosztolányi Dezső
,
Lázár Ervin
,
Lev Tolsztoj
,
Mándy Stefánia
,
Maurice Caréme
,
Mészöly Miklós
,
Mezei András
,
Mihail Prisvin
,
Mikszáth Kálmán
,
Móra Ferenc
,
Móricz Zsigmond
,
Nagy István
,
Nemes Nagy Ágnes
,
Orbán Ottó
,
Osvát Erzsébet
,
Ozsvald Árpád
,
Petrolay Margit
,
Rákos Sándor
,
Romain Rolland
,
Rónay György
,
Sebők Éva
,
Simai Mihály
,
Szabó Lőrinc
,
Szabó Magda
,
Szász Imre
,
Székely Magda
,
Tarbay Ede
,
Theodor Fontane
,
Tordon Ákos
,
Török Sándor
,
Ursula Wölfel
,
Veress Miklós
,
Vitalij Bianki
,
Weöres Sándor
Zelk Zoltán
Kötés: Ragasztott papírkötés
ISBN: 9631131718
Méret: 150 mm x 220 mm
Fekete István József Attila-díjas magyar író, számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” egyik legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.
Janikovszky Éva (született Kucses Éva) (Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.) író, költő, szerkesztő, Kossuth-díjas gyermek- és ifjúsági könyvek írója.
1944–1948 között a Szegedi Tudományegyetemen filozófia, néprajz, magyar és német szakon tanult. Ezt később, 1948-1950 között kiegészítette az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia, pszichológia és politikai gazdaságtan szakokkal. 1950-ben tanári oklevelet szerzett.
Első kötetét 1957-ben adták ki; ezt Kispál Évaként jegyezte. A könyvet 32 további követte, amelyek összesen 35 nyelven jelentek meg. Témájuk a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévéjátékát sugározták. 1960-ban, a Szalmaláng című regényén szerepelt először a Janikovszky Éva név. Az évtized végére országszerte ismert lett.
1952 októberében kötött házasságot Dr. Janikovszky Béla orvossal, akitől 1955-ben született János nevű fia.
Művei:
1957 – Csip-Csup (Kispál Éva néven)
1960 – Szalmaláng (regény)
1962 – Aranyeső (regény)
1962 - Te is tudod?
1965 – Ha én felnőtt volnék
1966 – Akár hiszed, akár nem
1967 – Jó nekem
1968 – Felelj szépen, ha kérdeznek
1969 – Bertalan és Barnabás
1970 – Málnaszörp és szalmaszál
1972 – Velem mindig történik valami
1974 – Kire ütött ez a gyerek?
1975 – Már óvodás vagyok
1976 – A nagy zuhé
1978 – A lemez két oldala (felnőtteknek)
1978 – Már megint
1980 – Az úgy volt…
1983 – Már iskolás vagyok
1983 – Örülj, hogy fiú! (felnőtteknek)
1983 - Örülj, hogy lány! (felnőtteknek)
1985 – A Hét bőr
1991 – My Own Budapest Guide, Mit mir in Budapest (ifjúsági útikönyv)
1997 – Felnőtteknek írtam
1998 – Mosolyogni tessék! (felnőtteknek)
1999 – Cvikkedli
2000 – Ájlávjú (felnőtteknek)
2001 – De szép ez az élet! (felnőtteknek)
2002 – Ráadás (felnőtteknek)
Díjai:
1973 Deutscher Jugendbuchpreis: német nyelvterületen a Ha én felnőtt volnék c. műve lett az Év Gyerekkönyve
1977 József Attila-díj
1979 Ifjúsági díj
1979 Állami Ifjúsági Díj
1985 SZOT-díj
1986 Gyermekekért díj
1988 Mosolyrend Lovagjává választják (Lengyelország)
1990 Greve-díj
1993 Budapestért díj
1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
1996 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
2001 Móra-díj
2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
2002 Szent Imre-díj
2003 Kossuth-díj
1944–1948 között a Szegedi Tudományegyetemen filozófia, néprajz, magyar és német szakon tanult. Ezt később, 1948-1950 között kiegészítette az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia, pszichológia és politikai gazdaságtan szakokkal. 1950-ben tanári oklevelet szerzett.
Első kötetét 1957-ben adták ki; ezt Kispál Évaként jegyezte. A könyvet 32 további követte, amelyek összesen 35 nyelven jelentek meg. Témájuk a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévéjátékát sugározták. 1960-ban, a Szalmaláng című regényén szerepelt először a Janikovszky Éva név. Az évtized végére országszerte ismert lett.
1952 októberében kötött házasságot Dr. Janikovszky Béla orvossal, akitől 1955-ben született János nevű fia.
Művei:
1957 – Csip-Csup (Kispál Éva néven)
1960 – Szalmaláng (regény)
1962 – Aranyeső (regény)
1962 - Te is tudod?
1965 – Ha én felnőtt volnék
1966 – Akár hiszed, akár nem
1967 – Jó nekem
1968 – Felelj szépen, ha kérdeznek
1969 – Bertalan és Barnabás
1970 – Málnaszörp és szalmaszál
1972 – Velem mindig történik valami
1974 – Kire ütött ez a gyerek?
1975 – Már óvodás vagyok
1976 – A nagy zuhé
1978 – A lemez két oldala (felnőtteknek)
1978 – Már megint
1980 – Az úgy volt…
1983 – Már iskolás vagyok
1983 – Örülj, hogy fiú! (felnőtteknek)
1983 - Örülj, hogy lány! (felnőtteknek)
1985 – A Hét bőr
1991 – My Own Budapest Guide, Mit mir in Budapest (ifjúsági útikönyv)
1997 – Felnőtteknek írtam
1998 – Mosolyogni tessék! (felnőtteknek)
1999 – Cvikkedli
2000 – Ájlávjú (felnőtteknek)
2001 – De szép ez az élet! (felnőtteknek)
2002 – Ráadás (felnőtteknek)
Díjai:
1973 Deutscher Jugendbuchpreis: német nyelvterületen a Ha én felnőtt volnék c. műve lett az Év Gyerekkönyve
1977 József Attila-díj
1979 Ifjúsági díj
1979 Állami Ifjúsági Díj
1985 SZOT-díj
1986 Gyermekekért díj
1988 Mosolyrend Lovagjává választják (Lengyelország)
1990 Greve-díj
1993 Budapestért díj
1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
1996 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
2001 Móra-díj
2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
2002 Szent Imre-díj
2003 Kossuth-díj
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – ) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) veszített el. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.
Írói álneve Kónya Gábor.
A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét, mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.
1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.
Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították. Életműsorozatát a Helikon Kiadó 2007-től adja ki, gyerekkönyvei különböző válogatásokban, versei megzenésítve és audió hordozókon is folyamatosan jelennek meg.
Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) veszített el. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.
Írói álneve Kónya Gábor.
A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét, mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.
1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.
Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították. Életműsorozatát a Helikon Kiadó 2007-től adja ki, gyerekkönyvei különböző válogatásokban, versei megzenésítve és audió hordozókon is folyamatosan jelennek meg.
Kormos István (Mosonszentmiklós, 1923. október 28. – Budapest, 1977. október 6.) magyar költő, író, műfordító, dramaturg, kiadói szerkesztő.
Kormos István az elemi népiskolát Győrben kezdte el, 1948–1949-ben a Vörösmarty Gimnáziumban a Dolgozók Gimnáziumában elvégezte az V. és a VI. osztályt, a hetedikből kimaradt. 1939-től dolgozott mint biciklista-kifutó. 1940-1946 között tisztviselő egy gyarmatáru-kereskedésben.
Első feleségét Pallos Klárát (1929–1984) a Dolgozók Gimnáziumában ismerte meg, 1948-ban házasságot kötöttek. 1950-ben megszületett Anna lányuk. A férj „bohém” életmódja miatt 1952-ben elváltak. A második feleség Rab Zsuzsa költő és műfordító (1926–1998). Kötetnyi orosz népköltészeti alkotást fordítottak együtt. Ez a házasság 1956-tól 1964-ig tartott. Nagyrészt a feleség fegyelmezetten munkás életformája elől menekült Kormos 1963 májusában Párizsba. Kamaszkora óta a francia költészetnek is híve volt, s idehaza megismerkedett a kint élő Nagy Cécile műfordítóval – utána ment ki. 1964 januárjában tért haza. Elvált Rab Zsuzsától, majd 1964 augusztusa és 1965 novembere között ismét Párizsban élt, miközben Cécile Amerikában tanított.
Párizs felszabadító hatással volt a költőre, s kiteljesedett ifjúkora óta formálódó műfordítói életműve is (Tu Fu, Chaucer, Burns, Puskin, Max Jacob, Frénaud stb.). Azonban, mint első válása után, ezidőben is zaklatott az életformája: nincs rendes lakása, napirendje. 1970-ben kötött harmadik házassága hoz megnyugvást számára. Péter Márta (1940–1991) művészettörténésszel évekig a szülők lakásában élt, 1977 elején kaptak lakást Őrmezőn. Luca lányuk 1973-ban született.
1977. október 6-án este, lakásában halt meg, az infarktus percek alatt végzett vele. A Farkasréti temetőben nyugszik.
2000-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Kormos István az elemi népiskolát Győrben kezdte el, 1948–1949-ben a Vörösmarty Gimnáziumban a Dolgozók Gimnáziumában elvégezte az V. és a VI. osztályt, a hetedikből kimaradt. 1939-től dolgozott mint biciklista-kifutó. 1940-1946 között tisztviselő egy gyarmatáru-kereskedésben.
Első feleségét Pallos Klárát (1929–1984) a Dolgozók Gimnáziumában ismerte meg, 1948-ban házasságot kötöttek. 1950-ben megszületett Anna lányuk. A férj „bohém” életmódja miatt 1952-ben elváltak. A második feleség Rab Zsuzsa költő és műfordító (1926–1998). Kötetnyi orosz népköltészeti alkotást fordítottak együtt. Ez a házasság 1956-tól 1964-ig tartott. Nagyrészt a feleség fegyelmezetten munkás életformája elől menekült Kormos 1963 májusában Párizsba. Kamaszkora óta a francia költészetnek is híve volt, s idehaza megismerkedett a kint élő Nagy Cécile műfordítóval – utána ment ki. 1964 januárjában tért haza. Elvált Rab Zsuzsától, majd 1964 augusztusa és 1965 novembere között ismét Párizsban élt, miközben Cécile Amerikában tanított.
Párizs felszabadító hatással volt a költőre, s kiteljesedett ifjúkora óta formálódó műfordítói életműve is (Tu Fu, Chaucer, Burns, Puskin, Max Jacob, Frénaud stb.). Azonban, mint első válása után, ezidőben is zaklatott az életformája: nincs rendes lakása, napirendje. 1970-ben kötött harmadik házassága hoz megnyugvást számára. Péter Márta (1940–1991) művészettörténésszel évekig a szülők lakásában élt, 1977 elején kaptak lakást Őrmezőn. Luca lányuk 1973-ban született.
1977. október 6-án este, lakásában halt meg, az infarktus percek alatt végzett vele. A Farkasréti temetőben nyugszik.
2000-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Kosztolányi Dezső (1885. március 29. – 1936. november 3.) magyar költő, prózaíró, műfordító, kritikus, újságíró.
Kosztolányi Dezső az Osztrák-Magyar monarchia területén, Szabadkán született. Édesapja Kosztolányi Árpád (1859 – 1926) fizika és kémia professzor, valamint iskolaigazgató volt. Édesanyja a francia származású Brenner Eulalia (1866 – 1945).
Kosztolányi Dezső a középiskolai tanulmányait Szabadkán kezdte meg, de tanárával való konfliktusa miatt kiutasították innen. Szegeden, magántanulóként érettségizett.
1903-ban Budapestre költözött és ekkor kezdte meg tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon. Itt találkozott Babits Mihály és Juhász Gyula költőkkel, és életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel is. Egy kis ideig a bécsi egyetemre is járt, de nem fejezte be, hazaköltözött és újságírónak állt, mely szakmát élete végéig gyakorolta.1908-ban átvette a költő Ady Endre helyét, aki Párizsba utazott tudósítani egy budapesti lapnak. 1910-ben jelent meg első verseskötete a Szegény kisgyermek panaszai címmel, mely országos sikert aratott, és mellyel egy termékeny időszak kezdődött el Kosztolányi Dezső életében. Szinte minden évben kiadott egy könyvet.
1913-ban vette feleségül Harmos Ilona színésznőt, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit. 1915-ben született meg fiúk, Kosztolányi Ádám.
1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.
Kosztolányi Dezső az Osztrák-Magyar monarchia területén, Szabadkán született. Édesapja Kosztolányi Árpád (1859 – 1926) fizika és kémia professzor, valamint iskolaigazgató volt. Édesanyja a francia származású Brenner Eulalia (1866 – 1945).
Kosztolányi Dezső a középiskolai tanulmányait Szabadkán kezdte meg, de tanárával való konfliktusa miatt kiutasították innen. Szegeden, magántanulóként érettségizett.
1903-ban Budapestre költözött és ekkor kezdte meg tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon. Itt találkozott Babits Mihály és Juhász Gyula költőkkel, és életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel is. Egy kis ideig a bécsi egyetemre is járt, de nem fejezte be, hazaköltözött és újságírónak állt, mely szakmát élete végéig gyakorolta.1908-ban átvette a költő Ady Endre helyét, aki Párizsba utazott tudósítani egy budapesti lapnak. 1910-ben jelent meg első verseskötete a Szegény kisgyermek panaszai címmel, mely országos sikert aratott, és mellyel egy termékeny időszak kezdődött el Kosztolányi Dezső életében. Szinte minden évben kiadott egy könyvet.
1913-ban vette feleségül Harmos Ilona színésznőt, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit. 1915-ben született meg fiúk, Kosztolányi Ádám.
1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.
Lázár Ervin (Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.) Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták színházi, filmes adaptációk és rádiójátékok formájában, illetve ő maga is írt hangjátékokat. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendettek, örvendenek. Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködött. Egyetlen regénye az 1971-es A fehér tigris. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.
A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett, a családja 1951-ig élt itt. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre járt át iskolába, majd Sárszentlőrincre. Tízéves korában a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, egy idős tanár magántanítványa lett, Sárszentlőrincen.
1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis. Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek.
1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt.
1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben megszerzi a magyartanári diplomát.
Az újságnál 1963-ig marad: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi folyóirat Jelenkor munkatársa. 1965-ben Budapestre költözik, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedik el tördelőszerkesztőként. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író.
A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztője.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja volt (1991-1994). A Magyar Írószövetség tagja (1969-től).
Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt, gyermekeik: Fruzsina (magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő), Zsigmond (jogász).
2006. december 22-én hunyt el Budapesten.
A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták színházi, filmes adaptációk és rádiójátékok formájában, illetve ő maga is írt hangjátékokat. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendettek, örvendenek. Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködött. Egyetlen regénye az 1971-es A fehér tigris. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.
A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett, a családja 1951-ig élt itt. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre járt át iskolába, majd Sárszentlőrincre. Tízéves korában a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, egy idős tanár magántanítványa lett, Sárszentlőrincen.
1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis. Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek.
1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt.
1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben megszerzi a magyartanári diplomát.
Az újságnál 1963-ig marad: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi folyóirat Jelenkor munkatársa. 1965-ben Budapestre költözik, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedik el tördelőszerkesztőként. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író.
A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztője.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja volt (1991-1994). A Magyar Írószövetség tagja (1969-től).
Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt, gyermekeik: Fruzsina (magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő), Zsigmond (jogász).
2006. december 22-én hunyt el Budapesten.
Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828. szeptember 9. – 1910. november 20.)
Orosz író, filozófus, az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, „legragyogóbb lángelméje”, a realista orosz próza mestere.Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke és az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.
Tolsztoj Oroszország Tula régiójában, Jasznaja Poljanában a családi birtokon született 1828. szeptember 9-én. A Tolsztojok régi nemesi család voltak, a grófi címet még I. Péter cártól kapták. Tolsztoj az öt gyermek közül a negyedik volt a családban. Édesapja Nyikolaj Iljics Tolsztoj gróf és Marija Tolsztoj grófnő. A gyerekeket a rokonok nevelték föl, miután a szülők az író gyerekkorában meghaltak.1844-ben kezdett el jogot és keleti nyelveket tanulni a kazanyi egyetemen. Tanárai úgy jellemezték őt, hogy „nem tud és nem is akar tanulni.” Tolsztoj otthagyta az egyetemet és hazatért a családi birtokra, majd idejének nagy részét Moszkvában és Szentpéterváron töltötte.1851-ben, miután számos szerencsejáték tartozást halmozott föl, bátyjával a Kaukázusba mentek és beléptek a seregbe. Ez idő tájt kezdett el írni. Szevasztopol eleste után elhagyta a sereget, és Szentpétervárra ment.
1862. Szeptember 23.-án vette feleségül az akkor 18 éves Szofja Andrejevna Berszet, egy neves moszkvai orvos lányát, aki 16 évvel volt fiatalabb Tolsztojnál. 13 gyermekük született, akik közül öten még gyerekkorban meghaltak.
Ez az időszak volt Tolsztoj legtermékenyebb korszaka. 1863-69 között írta meg a Háború és béke című regényét, majd 1873-77 között az Anna Kareninát.1889-1899 között született meg a Feltámadás című szintén nagy regénye, mely az erkölcsi felemelkedés lehetőségét és a szellemi megtisztulást mutatta be, és ami kiközösítést eredményezett Tolsztoj számára.
1910. november 7.-én menekülés közben tüdőgyulladásban halt meg az astapovoi vonatállomás főnökének lakásán.
Orosz író, filozófus, az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, „legragyogóbb lángelméje”, a realista orosz próza mestere.Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke és az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.
Tolsztoj Oroszország Tula régiójában, Jasznaja Poljanában a családi birtokon született 1828. szeptember 9-én. A Tolsztojok régi nemesi család voltak, a grófi címet még I. Péter cártól kapták. Tolsztoj az öt gyermek közül a negyedik volt a családban. Édesapja Nyikolaj Iljics Tolsztoj gróf és Marija Tolsztoj grófnő. A gyerekeket a rokonok nevelték föl, miután a szülők az író gyerekkorában meghaltak.1844-ben kezdett el jogot és keleti nyelveket tanulni a kazanyi egyetemen. Tanárai úgy jellemezték őt, hogy „nem tud és nem is akar tanulni.” Tolsztoj otthagyta az egyetemet és hazatért a családi birtokra, majd idejének nagy részét Moszkvában és Szentpéterváron töltötte.1851-ben, miután számos szerencsejáték tartozást halmozott föl, bátyjával a Kaukázusba mentek és beléptek a seregbe. Ez idő tájt kezdett el írni. Szevasztopol eleste után elhagyta a sereget, és Szentpétervárra ment.
1862. Szeptember 23.-án vette feleségül az akkor 18 éves Szofja Andrejevna Berszet, egy neves moszkvai orvos lányát, aki 16 évvel volt fiatalabb Tolsztojnál. 13 gyermekük született, akik közül öten még gyerekkorban meghaltak.
Ez az időszak volt Tolsztoj legtermékenyebb korszaka. 1863-69 között írta meg a Háború és béke című regényét, majd 1873-77 között az Anna Kareninát.1889-1899 között született meg a Feltámadás című szintén nagy regénye, mely az erkölcsi felemelkedés lehetőségét és a szellemi megtisztulást mutatta be, és ami kiközösítést eredményezett Tolsztoj számára.
1910. november 7.-én menekülés közben tüdőgyulladásban halt meg az astapovoi vonatállomás főnökének lakásán.
Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.)
Író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.
Szegényparaszt családból származott, apja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.Móra Ferenc 1911 - 1920 között a Szeged szabadkőműves páholy tagja volt, számos tisztséget betöltött, avató beszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt.
Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926).
Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.
Móra Ferenc tagja volt a Dugonics Társaságnak, a Petőfi Társaságnak, a Szegedi Múzeumbarátok Egyesületének, a Magyar Szabadkőművesek Társaságának, valamint a Kisfaludy Társaságnak. 1934-ben, Szegeden halt meg.
Író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.
Szegényparaszt családból származott, apja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.Móra Ferenc 1911 - 1920 között a Szeged szabadkőműves páholy tagja volt, számos tisztséget betöltött, avató beszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt.
Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926).
Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.
Móra Ferenc tagja volt a Dugonics Társaságnak, a Petőfi Társaságnak, a Szegedi Múzeumbarátok Egyesületének, a Magyar Szabadkőművesek Társaságának, valamint a Kisfaludy Társaságnak. 1934-ben, Szegeden halt meg.
Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, 1942. szeptember 5.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.
Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.
1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.
Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.
1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.
Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.
1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.
Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.
1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.
Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.
Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.
Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.
A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az "Ekhnáton jegyzeteiből"-t.
Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.
Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.
1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.
Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.1999-ben, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium falán helyezték el bronzból készült emléktábláját, szobrászművész alkotását.2001-ben Budapest XII. kerületének önkormányzata, a Magyar Írószövetség és a Széchenyi Művészeti Akadémia emléktáblát állíttatott a költő egykori lakóhelyén, a Királyhágó utca 2. szám alatti ház falán.
Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.
Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.
Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.
A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az "Ekhnáton jegyzeteiből"-t.
Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.
Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.
1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.
Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.1999-ben, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium falán helyezték el bronzból készült emléktábláját, szobrászművész alkotását.2001-ben Budapest XII. kerületének önkormányzata, a Magyar Írószövetség és a Széchenyi Művészeti Akadémia emléktáblát állíttatott a költő egykori lakóhelyén, a Királyhágó utca 2. szám alatti ház falán.
Török Sándor (Homoróddaróc, 1904. február 25. – Budapest, 1985. április 30.) író, műfordító, újságíró, antropozófus.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
Tanulmányait Brassóban, Fogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott Nagytalmácsban. Kolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 1959-1966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
A Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
Tanulmányait Brassóban, Fogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott Nagytalmácsban. Kolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 1959-1966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
A Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............