Nagyanyó gyűszűje [antikvár]

Nagyanyó gyűszűje Nagyanyó kis székén üldögélt a kertben, és varrogatott. Egyszerre csak kiesett a kezéből a gyűszűje. Lehajolt hogy megkeresse, de nem találta sehol. Akkor abbahagyta a munkát, bement a házba, az elgurult gyűszű pedig kint maradt a kertben a fű között valahol, ki tudja hol Másnap hajnalban harmat borította a kertben a fákat, a füvet, és a kis gyűszű színig megtelt a har-matcsöppekkel. Arra szállt egy poszméh, és meglepetésében felzümmögött: - Nini! Egy vizesdézsa! A kiáltásra összegyűltek a gyűszű körül a kert kis bogárkái. Az ormányos bogár belekóstolt, és buzgón biztatta a többieket is: igyanak belőle, a harmat nagyon finom! Jut belőle mindenkinek! Egy fűszál is föléje hajolt, és megmártotta a hegyét a vízzel teli gyűszűben. - Jaj de jó, jaj de jó, de finom! - lelkendezett. - Megmosakodtam a dézsa vízben ! A katicabogár megbillentette a szárnyait: - Kérem szépen, lehetséges az, hogy mindenki beledugja a fejét a dézsába? Nem válaszolt senki, de a hangya óvatosan ráborított egy kis falevelet a gyűszűre, hogy ne hulljon por a vízbe, és hogy el ne párologjon hamarosan a finom italuk. f Es ott nyüzsgött, őrködött egész álló nap a bogárhad a kis dézsa - azaz a gyűszű - mellett.