Ne félts [antikvár]

ECVLu >Homokóra vagyok.Tizenhét évem lepergett, és belülről kifelé eltemetett. Lábam homokkal teli, összekötve, tudatomban túlcsordulnak a határozatlanság homokszemei, a meg nem hozott és türelmetlen döntések, ahogy az idő kipereg testemből. Az óra kismutatója megérint egykor, kettőkor, háromkor, négykor, azt súgja, szia, kelj fel, állj fel, ébredj fel.-Ébredj fel! - súgja.Hirtelen mély levegőt veszek, és ébren vagyok, de nem keltem fel, meglepődtem, de nem félek, csak nézem a mélyzöld szempárt, amely mintha túl sokat tudna, és mintha azt a túl sokat túl jól tudná. Aaron Warner Anderson fölém hajol, aggódó tekintettel figyel, keze a levegőben, mintha éppen meg akart volna érinteni.Hirtelen elhúzódik.Rezzenéstelenül néz, nem pislog, mellkasa emelkedik, süllyed.-Jó reggelt - kockáztatom meg. Nem vagyok biztos a hangomban, azt sem tudom, valóban reggel van-e, nem vagyok biztos azokban a szavakban, amelyek elhagyják ajkamat és ebben a testben sem, amelynek tartalma én vagyok.Látom, hogy fehér inget visel, csak félig gyűrte be fekete pantallójába. Inge ujja feltűrve, könyök fölé.Mosolya mintha fájna.