Nem a szemeddel látsz [antikvár]

• • • • • • • •• •• ••• • • • • • • • Megcsörren az ébresztőóra; lecsapom, és közben bekapcsolom a beszéd üzemmódot. Stephen Hawking meg is szólal: „Öt ötvenöt." Biztos, ami biztos, mint mindig. Résnyire nyitom az ablakot, és kidugom a kezem. Hűvös, ködös, de legalább nem nyálkás. Valószínűleg felhős. Magamra húzom a ruhákat - sportmelltartó, ujjatlan trikó, rövidnadrág, futócipő -, de sokat nem bíbelődöm, minden sportcuccom fekete. Kivéve a sálakat. Turkálok közöttük, kitapogatom a címkéket, felmérem a hangulatom. Fura nyugtalanságot érzek, úgyhogy olyat választok, ami segíthet: a sárga pamutot hímzett szmájlifejekkel. Bekötöm a szemem, gondosan ügyelve, hogy mindkét csukott szemhéjamra kerüljön egy-egy mosoly. A felkelő nap melengeti az arcomat; tiszta lehet az ég, legalábbis a horizonton. Bezárom a bejárati ajtót, a hideg