Nevető csillagok [antikvár]

ÉDESANYA Édesanya — ez nem is szó, hanem valami csodálatos zene. Ha kimondom: szájam tán nem is mozog, mintha valami idebent magától zengene; mintha kis harang lennék házunk falán, és megkondulnék: »Édesanyám!« Édesanya — arcának, ruhájának nincs színe: az egész valami meleg fény, sugárzás. Kis, seszínű szürke kötényt köt, s csak úgy áradnak belőle a színek: gyönyörű pirosak, sárgák. Ha belép, én is fénnyé bomlom, sugárzóm — ma már ezredszer talán: »Édesanyám!« Édesanya A szeme, a szeme! Nem is szem — nekem maga a nap. A nap, amelynek éltető sugárkái minden pillanatban rámhullanak. Sugarak, melyektől piroslok-növök, mint künn a kertben a hónapos retek. Sugár, mely értem követ fúrna át, acélt törne, ha bajban lennék, de lágyan rezdül fölöttem, ha nevetek.