Nyakigláb Apó [antikvár]

„Csúf csütörtök." Minden hónap első csütörtökje valóságos „csúf csütörtök" volt, egy nap, amelyet borzalommal vártak, bátorsággal elviseltek és lehetőleg gyorsan elfelejtettek. Ilyenkor nem volt szabad, hogy a küszöbön egy folt legyen, hogy a székeken egy szem por tapadjon vagy az ágytakarót egy parányi gyűrődés éktelenítse el. Kilencvenhét egyenruhás kis árva volt ilyenkor lesúrolva, simára kefélve és belebújtatva frissen keményített kartonruhácskákba és mind a kilencvenhetet újból emlékeztették arra a kötelességükre, hogy jóltevő látogatóiknak esetleges kérdéseikre illedelmes „igen uram", vagy „nem uram"-mal kell felelniök. Nagyon nehéz nap volt és szegény Abbott Jerusha, mint az árvák legöregebbje, legtöbbet szenvedett alatta. De ez a csúf csütörtök is, mint valamennyi elődje, elmúlt, vagy legalább is rohamosan közeledett vége felé. Jerusha lassú léptekkel hagyta el az éléskamrát, ahol a szendvicseket készítette az árvaházi vendégek számára és ment fel a lépcsőkön, hogy elfoglalja rendes helyét.