Onesimus [antikvár]

Részlet a könyvből: Július eleje volt, kora délután. A felperzselt, kiszáradt vidéken mindenki és minden aludt. A fekete nyáj - a völgy ékessége - a nyárfák alatt zsúfolódott össze. Az aratók a gabonakeresztek árnyékában, vagy szekereik alatt szundikáltak. A jómódú házakban, amelyek a domboldalon, a legelők felett tarkállottak, mélyen aludtak heverőkön a gazdag földbirtokosok, parasztgazdák és gyapjúkereskedők, míg rabszolgáik, egyik szemüket nyitva tartva az udvarokon bóbiskoltak a szőlőtőkék alatt. Még a keselyűk is szinte mozdulatlanul lebegtek, mintha oda lettek volna ragasztva az égboltra. Csak fenn a hegyszorosban mozgott valami, ahol a levegő szinte lebegett a tűző sziklák felett. Egy 14 év körüli barna bőrű fiú - meztelenül, alsótestén csupán egy lágyékkötő, lábán szandál - kúszott fel a meredek sziklafalon oly kecsesen és fürgén, mint egy fiatal vadmacska. Nem törődött az arcán patakzó verejtékkel, sem a kezét felhorzsoló sziklákkal, mert ez volt számára a szabadság órája. Kora hajnaltól késő estig a gazdájáé volt, és külsőleg meghajolt ez előtt a fegyelem előtt, de ebben az órában a saját maga ura volt, most élt, felfedező utakat tett és örömmámorban úszott.