Örökzöld [antikvár]

Az erdei kunyhóHa mindmáig szokásban maradt volna, hogy az ember címeren ábrázolja családja jelképét és történetét, az enyémen sötétbarna kunyhó állna fűzöld mezőben, a címer sarkaiba pedig egy menyétet, egy sast, egy harangvirágot és egy kígyót tétetnék, alulra meg a következő jelmondatot: Mert a szegénység nem más, mint a lélek benső fénye." Rilkének ezt a sorát annak idején gúnynaJk éreztem, a szegények ki-gúnyolásának. Mégis szerettem, második, rejtett értelméért, mert a verssornak ez a jelentése számomra abban a kunyhóban testesült meg, aímelyről most beszélni akarok, e kunyhó mesébe illő magányosságában, amint rettenthetetlenül tekintett a völgyön túl a teljes bizonytalanságba, s dacolt az időjárás minden viszontagságávál, amíg csak szét nem hullt, és a vihar el nem fújta Ha nyáridőben az ember Salzburgból Parschon át Aigen felé utazik, balról a Gais hegyet látja maga előtt. A hegykúp kopár, a meredek lejtőket viszont a Salzach völgyéig sűrű fenyőerdő fedi. A hegy dereka táján egy kicsiny, világoszöld négyzet csillan elő a környező sötétzöldből, egy emberkéz teremtette alpesi tisztás.7