Parszifál [antikvár]

Részlet a könyvből: Gamuret és Herszeloyda. A nagy és hatalmas francia király halálán volt. Magához hívatta hát két fiát és így szólt hozzájuk: - Galoés, idősebbik fiam, reád hagyom koronámat és országomat. Legyen belőled dicsőséges király. Te pedig, kisebbik fiam, Gamuret, légy mindig bátor lovag, szerezz magadnak dicsőséget és hírt. Mikor az öreg király meghalt, minden úgy történt, ahogy ő akarta. Galoést nagy fénnyel és pompával királlyá koronázták, Gamuret pedig felnyergelte paripáját, magára vette legragyogóbb páncélját, kezébe vette fegyvereit, vállára dobta tegzét és puzdráját a pompás tollazatú nyilakkal - és kilovagolt a város kapuján át, hogy idegen országokban szerezzen hírt és dicsőséget magának. - Ez a legszebb lovagi élet - gondolta magában Gamuret. - Megyek új világokon, új országokon át, kalandot keresni. Védelmezem a gyengéket, az asszonyokat és az árvákat. Magamnak pedig dicsőséget és gazdagságot szerzek, ha nemes párviadalban legyőzöm a rabló lovagokat, gonosz ellenségeket. Igy járt Gamuret sok idegen országon át. Karja izmossá fejlődött, bátor volt a tekintete, nyila biztosan röpült a kiválasztott célba, fegyvere egyenesen talált oda, ahova sújtani akart. Sokszor szerzett kincseket és drágaságokat, de sohasem tartotta meg magának. Ahol szűkölködőt talált, vagy ahol kedve tartotta, elajándékozta újra, amit szerzett.