Pétörke [antikvár]

Részlet:"Egy kis türelmet kérek. Ez még nem a regény. Még csak nem is a kezdete. Csak a magja, amit a sors az én ifjúságom töretlen talajába vetett el és aminek lombos fája most terebélyesedik ki életem delelő oldalán, hogy őszülő fejem megbékélve hajthassam le egyre sötétedő árnyékában. Vihar megtépázta, villám megsujtotta és mégis állni fog, szilárdan, idők végtelenségéig, mert gyökerei a szívembe kapaszkodnak. Onnan nőttek ki, onnan táplálkoznak. Virágjai emlékvirágok. Szálanként szedtem - csokorba kötöttem. Hervadhatatlan dísznek szántam százezrek keblére, kalapjára. Mindenki oda tűzte, ahol hetyke jó kedvében, könnyes ellágyulásában méltó helyét találja."