Pille bárókisasszony [antikvár]

Főúri palota állott 1869-ben a Saint-Dominique-utca egyik végén, öt láb magas, gazdag aranysujtással díszített pirosruhás portás őrizte a bejáratot. A kis palota majdnem egész éven át lakatlan volt, csak a zord téli hónapokat töltötte itt el a tulajdonos és családja. Ilyenkor majdnem minden nap előkelő hintó gördült ki a kapun. Toporzékoló, telivér paripák nyugtalanul harapdálták zablájukat. A hintó kék bársonyülésén ragyogószemű, gesztenyebarnahaju, fiatal asszony mellett csinos szőke férfi, közbül pedig aranyszőkefürtös, nefelejtskékszemű négy-ötévesnek látszó csöppség ült. Ha jó idő volt, gyalog sétáltak, ilyenkor a kis leány előreszaladt, de minden pillanatban visszafordult és ezer kérdéssel ostromolta szüleit. A járó-kelők kedvtelve nézték ezt a bájos kis csoportot. - Igazi boldog emberek - gondolták mindannyian. Ám a látszat gyakran csal, sokszor rejtőznek fényűző kényelem mögött meghasonlott, szomorú emberek. A Houdoy-család azonban nem hazudtolta meg a látszatot. A báró arcát még egyetlen ránc sem szántotta végig - a báróné jóságos, vidám mosolya sem volt erőltetett, nem kellett semmiféle bánatot lepleznie.