Pinokkió [antikvár]

Egy fából faragott fiúcska Volt egyszer egy magányos öreg asztalosmester, akit Dzsepettónak hívtak. Nagyon vágyott arra, hogy legyen egy fia. Egy napon az egyik barátja, Antonió egy különleges tuskóval örvendeztette meg. Dzsepettó úgy döntött, bábot farag ebből a fadarabból. - Mesés bábu lesz belőle! - mondta Antoniónak. - Tud az majd táncolni, vívni, bukfencezni akár egy igazi fiúcska. Dzsepettó nekilátott a faragásnak. — Pinokkiónak fogom nevezni - morfondírozott magában. - Ismertem egy Pinokkió nevű embert, aki nagyon szerencsés volt. Ez a kis bábu majd szerencsét hoz nekem, s olyan lesz, mintha lenne egy fiam. Amikor elkészült a bábu fejével, kifaragta az orrát is, ám az csodák csodájára nőni kezdett! Minél inkább igyekezett Dzsepettó megkurtítani Pinokkió orrát, az annál hosszabbra nyúlt! S micsoda meglepetésben volt része, amikor szájat kanyarított a bábunak, s az rögvest rámosolygott! Az öreg asztalos szép sorjában kifaragta a bábu testét, karjait, lábait. Csakhogy a lábfejek elkészülte után a rakoncátlan bábu jól bokán rúgta a mestert, és kiszaladt az utcára! Dzsepettó utánafutott. - Fogják meg! Fogják meg! - kiáltotta a járókelőknek. - Jaj, ne! - sikoltotta Pinokkió. - Kérem, mentsenek meg attól a kegyetlen embertől! - És a kis bábu még gyorsabban iszkolt. A közelben posztoló rendőr odasietett a lármára, azt látta, hogy Pinokkió menekül az öregúr elől, így aztán Dzsepettónak kapta el a grabancát. - Kegyetlenül bánunk egy ártatlan bábuval? - korholta Dzsepettót, és egyenesen a tömlöcbe kísérte.