Pinokkió kalandjai [antikvár]

HOGYAN TALÁL RÉZORR MESTER EGY DARAB FÁT, AMELYIK SÍR IS, NEVET IS, AKÁR EGY KISGYEREK Kezdődik a mese: - Volt egyszer egy - Király! - szóltok közbe tüstént, kis olvasóim. Csakhogy, barátocskáim, ezúttal tévedtek. Nem királyról szól a mese. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy darab fa. Mégpedig nem is valami pompás, hanem csak egy közönséges tuskó. Olyan, amilyet telente a tűzre raknak, kályhába, kandallóba, hogy a szobát fűtse. Hogyan, hogyan nem, ez a tuskó egy szép napon egy öreg asztalosmester műhelyébe került. Az öregnek Antonio volt a tisztességes neve, de mindenki csak Rézorr mesternek hívta az orráról, mert annak a hegye rezesebben fénylett a legszebb vörösréznél. Rézorr mester nagyon megörült, mikor meglátta azt a fahasábot. Elégedetten dörzsölte a kezét, s azt dünnyögte hozzá: - No, ez kapóra jött; éppen jó lesz asztallábnak. Azzal már nyúlt is a fejszéért, hogy lehántsa a kérgé^ lenyesse róla, ami fölösleg. Emelte a szerszámot, készült lecsapni, de a karja hirtelen megállt a levegőben. Vékonyka hangot hallott; azt mondta siránkozva az a cérnaszál kis hang: - Ne csapj túl nagyot rám! Képzelhetni, hogy meghökkent az öreg Rézorr mester. Elképedve nézett körül a műhelyben, jobbra kémlelt, balra kémlelt, mégse látott senkit. Belesett a pad alá: senki. Volt egy szekrénye.