Piros hajú törpe törpe [antikvár]

Részlet:"AZ UTAK MESÉJEA vándorló legény leereszkedett a hegyekből, elmaradt mögötte a sziklás rengeteg. Rálépett az alant kanyargó útra, s megkérdezte tőle:- Hová viszel?- A messziségbe.- Aztán meddig?- Ameddig velem jössz.A legény elmosolyodott.- De hol a véged?- Sehol - felelte az út.- De már azt nem hiszem.- Majd meglátod, hogyha kitartasz velem.Lépkedtek hát együtt, s közben változott a tájék. Széles mezőn vágtak keresztül, majd folyóparthoz értek, a víz irányát követve hűségesen. Később árnyas fasor koronázta az utat, aztán dombnak fordult, fölkapaszkodott rá, majd meg ismét völgybe ért. Vitte, vitte a vándorlót. A nap is jócskán haladt odafönn, délutánba hajolt lassan. S alkonyat előtt, mikor a vándorló legény árnya hosszúra nyúlt, s a távoli, zöld kontyú bokrok színüket szürkéskékre váltották, az út belétorkollott egy másik, jóval szélesebb útba. A legény elmosolyodott.- Köszönöm, hogy elhoztál idáig - mondta az útnak -, hanem most már ezen a másikon megyek tovább.- Másikon? Miféle másikon?- Hiszen eljutottunk a végedig, most pedig már átadsz neki.- Nem értelek - csodálkozott el az út. - Nem látod, hogy az is én vagyok? Csak megnövekedtem. A vándorló szótlanul ballagott, már a széles úton koppant a botja."