Pozitív [antikvár]

1. FEJEZET Hiába igyekeztem meggyőzni az ellenkezőjéről, apám szentül hiszi, hogy muszáj elkísérnie első nőgyógyászati vizsgálatomra. Számára ez a fontos beavatási rítusokhoz tartozik. - Camila néni tuti, hogy elhozott volna - morgom, és kibámulok a kocsiablakon. Már elég szívás az is, hogy együtt járulunk a doki elé, és ezt csak tetézi, hogy hihetetlenül közel rendel a kórházhoz, ahol apu dolgozik. Borítékolhatom, hogy legalább három betegével összefutunk. -Amúgy is nagyon szeret elkísérni ilyesmikre. Találhattam volna időpontot az üzleti útjai szüneteiben. - A lányom vagy - mondja, miközben beáll a parkolóba. - Ez olyasmi, amin szülői kötelesség részt venni. - Ezt erősen kétlem. Apu hajában már ősz szálak tünedeznek fel, kreol orrnyergén nyomot hagy a szemüvege. Amikor épp nem az orvosi köpenye van rajta, öregemberesen öltözködik, általában kötött mellényt és khakiszínű nadrágot visel. Bárcsak az ízlése lenne a leginkább zavarba ejtő, de sajnos nem ez a helyzet. Bentre érve mappát vesz elő a dokinak összeírt kérdéseivel. Belehalok a szégyenbei Túl kicsinek érzem a várót, ahol olcsó légfrissítő szaga terjeng. Apu maga mellé teszi a mappát, és a titkárnő által adott kérdőívre mered. - Mikor volt az utolsó menstruációd?