Rongyos Mackó kedvenc meséi [antikvár]

Részlet: Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy csizmadia. Szegénynek nem sok szerencsét hozott az elmúlt hét, de az elmúlt hónap vagy az elmúlt esztendő sem. Sokat betegeskedett, és bár már jobban volt, még mindig túlságosan fáradtnak és gyengének érezte magát a munkához. - Ennyink maradt már csak ezen a világon - fordult a feleségéhez, egyetlen apró pénzdarabot mutatva neki. - Alig futja belőle egy cipóra. Bőröm sincs, hogy cipőt készítsek, legfeljebb annyi, hogy egy egészen aprócska lábbelit kiszabjak belőle. Mi lesz így velünk? - Valahogy majd csak lesz - próbálta nyugtatni az asszony. - Vágd ki most az anyagot, majd reggel nekilátunk összeölteni a cipőket. - Ahogy akarod, drágám, ahogy akarod - felelte a férje, s azzal ki is szabta a bőrt, majd ő is nyugovóra tért. Azon az éjszakán azonban a sok aggodalomtól alig tudtak aludni valamicskét. Ám reggel, amikor lementek a műhelybe, a suszterpadra kiterített bőrök helyett egy pár, varázslatosan elkészített, csodaszép cipőt találtak. - Biztos csak képzelődünk - dörzsölte a szemét a csizmadia. Sőt még be is csukta, mert azt gondolta, álmodik. Ugyanígy tett a felesége, de miután kinyitották a szemüket, a pár cipő még mindig ott volt. - Csoda történt! - szólalt meg végül a csizmadia. - Vagy inkább a tündérek műve - felelte a felesége. Még mindig a cipőkön álmélkodtak, amikor egy hölgy lépett be az üzletbe, hogy cipőt vásároljon magának. - Nahát, ez a pár cipő pont jó lesz nekem! Elég apró, hogy rámenjen még az én kis lábamra is. Olyan szép, szinte tökéletes! - próbálta fel, és a cipőcske valóban úgy illett a lábára, mintha csak ráöntötték volna. & 9