Rozika visszajött [antikvár]

Részlet a könyvből: "A katonák, mint a kiáradt patak, úgy özönlöttek hazafelé a frontokról. Gyalogosan, kocsikra kapva, lóháton, vagónok tetején, lépcsőkön gubbaszkodva, ütközőkre akaszkodva. Éhesen, piszkosan, nagy hanggal kiabálva, ordítozva, lövöldözve törtettek, egymást ráncigálva, letaposva. Mindenik meg akarta előzni a másikat. Nem volt már parancsoló: tiszt, altiszt, fölöttes. csak nagy száj, nagy hang s ököl. Az erő dirigált. A csillagok lekerültek a mundérokról. A stráfok is. Na, nem önként. Letépték, leszaggatták azok, akiknek nem volt, ezzel a jelszóval: - Egyek vagyunk! Egyenlők! Egyformák! Otthon is csak így! Sőt! Otthon kezdték ezt a divatot a lógósok. Bevitézkedtek a vendéglőkbe, kávéházakba, kórházakba, üdülőkbe: - Le a csillagokkal! De az utcákon, sétatereken is elébe álltak a tiszteknek, aztán se jó nap, se aggy' isten, csak neki egyenesen a rangjelzésnek késsel, bicskával... sok tiszt azonban maga végezte el ezt a ceremóniát, nem engedte nyaka közelébe férkőzni a gyűlölettől keselyükarmokká görbült ujjakat. - Egyenlők! Egyformák!"