Rumini Ferrit-szigeten [antikvár]

A Szélkirálynő útjairól A Szélkirálynő nevü háromárbocos vitorlás keresztül-kasul bejárta már a világ tengereit. A Sárkány-szoroson áthajózva eljutott Pelevárba, a keleti vidék legnagyobb kikötőjébe. Meghódította az északi féltekét, hánykolódott a Zúzmara-tenger jeges vizében, rostokolt láncra verve Jégváros kikötőjében. Nyugaton az Arany-tengert dúló vad viharokon kelt át, és részt vett a Hódszövetség nagy harcában, amikor a hódok, kígyók, teknősök és fénylények egyesült seregei visszaállították a szövetség békéjét. Délen az Azúr-tenger langyos hullámai úgy elringatták, hogy nem tudott ellenállni a datolyaparti kalózok rohamának. Bár úgy tünt, örökre a rablók martaléka marad, mégis sikerült visszaszerezni. A Szélkirálynő most sosem látott vizekre hajózik: az északkeleten húzódó Delej-tenger az úti célja, itt található Marcipán-sziget, ahová áruval zsúfolásig megpakolva indul. Csakhogy a Delej-tenger kisebb szigeteit egyáltalán nem jelzi a térkép. Ferrit-szigetről például még a környékbeli hajósok is keveset tudnak. Talán csak annyit, hogy itt él a világ egyik legfurcsább és legerősebb népe. A ferritek testét vaskinövések borítják, úgy festenek, mintha szépen megmunkált páncélban születtek volna. Izmaik acélosak, erejük párját ritkítja, testük és hajuk ezüstös fényben csillog. Királyuk kedvenc pihenőhelye égbe nyúló csúcsával a Ferrit-hegy, ahonnét minden reggel körültekint a birodalmán. A Szélkirálynő kalandjait Negró, a szigorú, kemény, mindig rosszkedvű fedélzetmester meséli el. Időnként fellapozza a hajónaplót, részleteket olvas fel belőle, magyaráz. Néha nem egészen azt mondja, ami valójában történt. Szerencsére ott van mellette Rinya, a hajópapagáj, aki Datolyaparton szegődött a vitorlásra, és mindig idejében jelzi, ha Negró elferdíti az igazságot.