Sabriel [antikvár]

Részlet a könyvből:"A tábor nem egészen öt kilométerre állt a Faltól a Régi Királyság területén, de már itt szembetűntek a különbségek a két ország között. A Fal túloldalán, Ancelstierreben fényesen ragyogott a napkorong a makulátlanul tiszta égbolton. Itt felhős napnyugta készülődött, ráadásul az imént rákezdett a konok eső, még mielőtt a sátrakat felállíthatták volna. A bába egy rántással feljebb, a nyakáig húzta a köpenyét, és ismét a nő fölé hajolt. Az orráról esőcseppek hullottak a felfelé meredő arcba. Az asszony körül fehéren gomolygott lélegzete felhője, ellentétben a beteggel. Nagyot sóhajtott és lassan felegyenesedett. A körülötte állók ebből az egyszerű mozdulatból mindent megtudtak, amit kellett. A nő, aki váratlanul kitámolygott az erdőből a táboruk szélén, meghalt, közvetlenül azután, hogy utolsó erőfeszítésével még életet adott a most mellette fekvő csecsemőnek. De hiába emelte fel a bába a szánalmasan apró alakot, az csak reszketett a pólyában és nem sírt fel. - A gyermek is? - kérdezte az egyik bámészkodó, aki frissen égetett fahamuból rajzolta a homlokára a Charta jelét. - Akkor nem lesz névadás. Már nyúlt volna, hogy letörölje a szimbólumot, amikor hirtelen megakadt a mozdulata. Sápatag, inkább fehér kéz ragadta meg a csuklóját, és villámgyorsan visszarántotta."