Sas és pillangó és egyéb állatmesék [antikvár]

Részlet a kötetből:A sas és a pillangó. Derültegü alpesi magasságok sziklái közt keringte körül kizárólagos birodalmát a királyi sas. Nem sok ügyet vetett az alatta elterülő világra, éhség nem bántotta, szabadon, gondoktól mentesen szárnyalt az özönnel ömlő napsugárban. Amint kissé alább ereszkedett a fenséges madár, valami kis hópehelyféle ütközött volna útjába, ha - az utolsó pillanatban riadtan félre nem rebben. Erről látta a madár, hogy a kis fehérség is élő valami, még pedig eszeveszetten megrettent jószág. Egy Apolló lepke volt, amely - a sashoz hasonlóan - a szirtek magasságait kedveli s ily remek napsütésben kedve támad néha a szokottnál fellebb lebegni. Látva a parányi állat ijedt kétségbeesését, sasunk jóindulattal szólította meg: - Ne félj, kis vitorlás, eszembe sem jut téged bántani. Tudhatod, mint minden állat tudja, hogy a sas nem fogdos legyeket. Meg is nyugodott azonnal a lepke, de valami nagyon fúrta az oldalát. Latolgatta, hogy is merje illendően kifejezni, hogy a nagy madarat valahogy meg ne sértse. - Köszönöm, sas uram, hogy nem pályázol hitvány életemre. De talán tévedsz, vagy gyengül már a szemed, ha engem légynek nézel...