Súlytalanul [antikvár]

Hármas csoportokban érkeztek, egyforma rövidnadrágban és pólóban, hajukban narancssárga és fekete szalagokkal. Tágra nyílt szemmel kiabáltak, tapsoltak és forogtak, tökéletesen kimért és begyakorolt mozdulatokkal. Mosolyogtak, ajkukon szaténos, vörös rúzs, foguk fehér, makulátlan. Csillogtak-villogtak. Ültünk a fedetlen lelátón, és törölközőket gyűrtünk a lábunk alá, hogy ne égesse meg a bőrünket a felforrósodott fém. Nicole Richie napszemüveget, Auburn and Alabama baseballsapkát és Abercrombie pántos pólót viseltünk, rövidnadrággal. A mező bal oldalán álló pontjelző állvány a hőmérsékletet is mutatta - 97 Fahrenheit, azaz 36 Celsius fok -, de a reggeli hírekből úgy tudtuk, akár 40,5 fokra is felszökhet a nap folyamán. Ehhez is kénytelenek voltunk hozzászokni Adamsville-ben: a forró és ragacsos levegőhöz, amely inkább folyadékhoz hasonlított, szinte úszni lehetett benne, a tikkasztó nyarakhoz, amikor az ember csak szükség esetén mozdult meg, és éppen csak annyi időre, amíg bejut egy légkondicionált helyiségbe. Eltűnt a hőmérséklet, és az idő jelent meg helyette: 17.24. Még kettő, vagy talán három óra volt hátra napnyugtáig, ám az ég már mélyebb narancssárga árnyalatot öltött, és időnként egy-egy felhőfoszlány lágyította a verőfényt. Ültünk egyhelyben, és hagytuk, hogy a kánikula tegye a dolgát: beleizzadtunk a lábunk alá terített törölközőkbe, tűrtük, hogy a patakok végigfolyjanak a lábunkon és a derekunkon is. Újabb három lány futott ki a pályára, pomponos kesztyűkkel, meg-megérintették a lábujjaikat, hátraszaltókat hánytak. Vékonyakvoltak, napbarnítottak, mosolygósak, és cseppet sem izzadtak.