Szabadesés [antikvár]

PrológusHere we are Just like beforeWaiting for the warmth Of that tender storm "(H.I.M. - Salt in Our Wounds)Félelmét és idegességét leplezve a lány bal felé tekintett, s hosszú, szórakozott és egyben kényszeredett mosollyal nézett végig a csillogó szemű társulaton. Most vette csak észre, milyen sokan vannak. Túl sokan. Mindegyikük, egytől egyig, a rózsaszín kosztümben feszengő nagymamától a pimaszul vigyorgó tízéves fiúcskáig, mindenki feléje nézett.Hogy ülhetnek ennyire nyugodtan? Semmi idegességet, még egy aprócska, a mosolygó tekintetekbe nem illő szemöldök-ráncolást, egy fuvallatnyi bizonytalanságot sem lehetett észrevenni rajtuk. Több száz szempár tekintett a lány felé több száz fenyegetően kiegyensúlyozott tekintet szúrta az oldalát, szinte belémárt. Mindenki, ez az egész átkozott gyülekezet, mindegyikük, aki ott ült tökéletes mosollyal az arcán, mintegy várva, hogy Lehunyta a szemét, s próbált mélyeket lélegezni. Egyre inkább melege lett. Már hosszú percek óta állt itt, miközben fokozódott körülötte a forróság Amikor kinyitotta a szemét, meglátta az egyetlen reménysugarat ebben a kínzó helyzetben: azt a szempárt, ami mindig a lelkéig hatolt. A tiszta, meleget árasztó, de aggódást tükröző, kék tekintetet. Ha csak ki tudná nyújtani érte a karját, s belekapaszkodhatna Hagyd, csak saját magadat húzod fel!" - Szinte hallotta a fiú neheztelő hangját. Igaza van, nagyon is igaza van.Ez az átkozott hely, ez a rengeteg ember, ez a fiillesztő hangulat, a túlvilági csend, s az egyszer-egyszer elfojtottan felköhögő emberek nevetséges, képmutató jelenléte