Szelíd mesék a vadonból [antikvár]

Más tücsökmese Napfényország Füves Tartományában, a többi fűlakóval együtt él Tücsök, a zenélő rovar. Jó rovar ő, és roppant tehetséges. Nyári éjszakákon Szentjánosbogár lámpájának titokzatos fényénél a térség lakói fű tövén, szálán, levelén, fejüket lábukra hajtva hallgatják Tücsök muzsikáját, amíg álomba szenderülnek. Ez a varázslatos muzsika messze hallatszik az emberek világában is. Amikor a nyár már a végéhez közeledik, és a gyengülő napfény az ősz közeledtét jelzi, a rovarok nemzetsége készülődni kezd a télre. Szállásaikban elraktározzák a könyörtelen évszak idejére összegyűjtött tartalékaikat. Történt egyszer, hogy amikor a tél beállott, és a földet vastagon belepte a hó, Tücsök, aki egész nyáron csak húzta, húzta a nótákat, most nem csak fázott, didergett, de éhségében fájdalmasan korgott a gyomra is! Akkor bekopogott a szomszédokhoz, és kért egy kis élelmet, hogy majd a nyáron muzsikál cserébe. Egyesek asztalukhoz ültették, sőt fel is csomagolták finom elemózsiával. Akik nem fogták fel művészetének értékét, gúnyosan rikácsolták: — Nyáron cini-muzsika, télen korog a gyomra! - és becsapták előtte házuk ajtaját. Amikor újra kizöldült a határ, Füves Tartományban elkezdődött a jól ismert sürgés-forgás. Esténként a rovarnemzetség apraja-nagyja fáradtan tért nyugovóra.