Szívöröm [antikvár]

Részlet a kötetből: Az októberi nap sápadtan, de melegen tűzött be az iskola ablakán. A folyosók végében nagy üvegajtók előtt fehérre mosott padokon, kedves kis zugokban, csoportokban fiúk, lányok üldögéltek. A világ jövendő „megváltói", nagy tervek hordozói. A jövő emberei. Vagy észrevétlen kis pontok, részei egy óriási gépezetnek, akik forognak rendeltetésük szerint? Emberkék. Mágnesként vonzza őket a közös cél, az érdeklődés, az egymás kölcsönös megismerése, a világ felfedezésének a vágya. Ki mit tud, ki kicsoda, kinek mi a véleménye, gondolata, érzése arról a valamiről, amit életnek nevezünk? Életnek, a maga szépségeivel, bánataival, örömeivel. Ki mit tud a divatról, a frizurákról, a főzésről, a politikáról? Ki tudja, hogy melyik országnak ki az elnöke, van-e még király, létezik-e a tündérszép királykisasszony? Ki olvasott már Balzacot, s ki tudja, hogy hívták a három testőrt? Ki hallotta azt a viccet, hogy megy a zsidó a hídon... Miért ölték meg Kennedyt? Egy pillanatra felhő fut a nap elé, a lányok megborzongnak könnyű blúzaikban. Valamelyik fiú nagy hangon magyarázza a világpolitika eseményeit, de igyekezete hiábavalónak bizonyul, mert a gyöngébb nem már a tupírozásról értekezik. Becsöngetnek. A délutáni stúdium - öttől hatig - kötelezően az osztályban tartandó. A zaj elcsöndesedik, a nevelők megjelennek a folyosón, már csak itt-ott csapódik az ajtó egy-egy elkésett lakó után. Az új lány még idegennek érezte magát.